Nyitólap

Kapcsolat

Pályázatok

Programok

Egyesületi
dokumentumok

Galéria



 

Szivárvány Egyesület

Az egyesület közművelődési, szabadidős jellegű közhasznú tevékenységet végző egyesület, amely munkáját elsősorban a következő területeken kívánja kifejteni:

    • Támogatja és szervezi a diákok szabadidős tevékenységét
    • Elősegíti – lehetőségeihez képest – a tehetségfejlesztést. Szükség esetén – lehetőség szerint – anyagiakkal támogatja (Pl.: szaktáborokon való részvétel)
    • A felnőtt lakosság részéről felmerülő művelődési, ismeretszerző igényeket igyekszik kielégíteni
    • Az anyagi lehetőségekhez mérten az igény szerinti szakkörök működtetését felvállalja
    • A közművelődési rétegigények kielégítésére törekszik.
    • Az Egyesület az alapvető tevékenységén keresztül ösztönzi, szervezi a szabadidő és tömegsportba történő bekapcsolódást.
    • a táborok, kirándulások, a ismeretterjesztő programok lebonyolítása, és egyéb programok szervezése tagjai és más érdeklődők számára;
    • figyelmet irányítani a környezet és természet védelmének alapvető fontosságára, és támogatni, az ezzel kapcsolatos felelősségteljes életvitelt.
    • Az egyesület céljainak megvalósítása érdekében – a jogszabályokban meghatározott keretek között –határainkon is átnyúló tevékenységet is folytathat.

    Aktuális:

    VI. Marosjárai Szilvafőző fesztivál

    ***

    Csoóri Sándor Program - Magyarországi néptáncegyüttesek támogatása

    CSSP-NEPTANC-MO-2017-0057

    Program

    ***

     „EURÓPA A POLGÁROKÉRT” PROGRAM 

    EGYESÜLETÜNK 2017/18-BAN RÉSZT VETT „A VÁROSOK HÁLÓZATAI - A MENEKÜLTVÁLSÁG KÖVETKEZMÉNYEI:

    AZ EUROSZKEPTICIZMUS ÉS A RADIKALIZMUS NÖVEKEDÉSE" PROJEKTBEN, MELYET AZ EURÓPAI UNIÓ FINANSZÍROZOTT AZ „EURÓPA A POLGÁROKÉRT” PROGRAM KERETÉBEN.

    IN 2017/18 WE TOOK TAKE PART IN THE „PUBLIC PERCEPTION OF THE REFUGEE CRISIS: THE RISE OF EUROSKEPTICISM AND RADICALISM” PROJECT, UNDER„NETWORK OF TOWNS” ACTIVITY, CO-FUNDED BY THE EUROPE FOR CITIZENS PROGRAMME OF THE EUROPEAN UNION.

    A PROGRAMRÓL RÉSZLETES LEÍRÁS A PROJEKTET KOORDINÁLÓ EZER GYEREK EGYESÜLET HONLAPJÁN TALÁLHATÓ:
    itt

    A PROGRAM ESEMÉNYEIRŐL ÉS A TÉMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ HÍREKRŐL AZ
    „EURÓPAI POLGÁROK HÁLÓZATA” FACEBOOK-OLDALA SZÁMOL BE: itt

    *

    Hangok és KépekNTP-KULT-17-0021

    *2018. április

    Szivárvány Néptáncegyüttes


    A Nyitnikék Művészeti Héten táncházban vettek részt az iskola tanulói. Fellépett a Szivárvány Néptáncegyüttes majd minden tagja, az utánpótlást alkotó kicsik, majd a nagyok is. A néptánccsoport 25 éves hagyományokra tekint vissza, hiszen a kezdetektől folyt néptáncoktatás a Szivárvány Egyesület keretein belül. Mindig hozzáértő, profi oktatókkal. Sokan emlékeznek még rá, hogy Demarcsek Györgyné (Zsuzsa) vezetésével még Finnországba is ellátogathattak a demecseri fiatalok. Később a felnőtt csoport volt aktívabb, számos rendezvényen és versenyen részt vettek.
    A közelmúltban Ausztriába, Németországba, Romániába (Erdély) is eljutottak.
    A jelenlegi tagok főleg az utánpótlás csoportból kerülnek ki. Általános iskolás gyerekek, gimis fiatalok alkotják a csoport magját. Az utánpótlás folyamatos, hiszen a művészeti iskolából a legtehetségesebbek bekerülnek az néptáncegyüttesbe. A csoportvezető, Sütő Ferenc néptánctanár, aki fiatalos lendületével, hozzáértésével magas szinten motiválja a gyerekeket. A technikai feltételek, a népviseletek, táncruhák adottak, több tájegység népviselete megtalálható az Egyesület használatában, valamint ezek bővítése folyamatos. Így a szakértő oktatás mellett egységes, szép, a tánchoz illő népviseletben léphetnek színpadra a fiatalok. A Szivárvány Néptánccsoport tagja a megyei egyesületnek, aktívan részt vesz térségi és megyei rendezvényeken, versenyeken. A közelmúltban a Csoóri Sándor alap programjában is szerepet vállaltak.