Nyitólap

Kapcsolat

Pályázatok

Programok

Egyesületi
dokumentumok

Galéria



 

Marosjárai Szilvafőző Fesztivál

NEA-KK-14-SZ-0583 azonosítójú pályázat

 

A NEA-KK-14-SZ-0583 pályázat során az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől elnyert forrásoknak köszönhetően második alkalommal nyílt lehetőségünk arra, hogy Demecser város testvértelepülésének, Marosjára lakosságának társrendező támogatást nyújtsunk a Marosjárai Szilvafőző Fesztivál kivitelezése során.
Marosjára egy igen kicsi, félreeső és meglehetősen szegény település.
Örömmel tapasztaltuk, hogy e jeles esemény kapcsán összefogtak mind a helyi, mind a szomszéd településen élő lakosok és együtt dolgoztak a közös sikerért. A kezdeményezés első, 2013-as megvalósulásáig ilyen nagy volumenű rendezvényt nem tarthattak eddig Marosjárán a szűkös anyagi keretek miatt. Nagyon büszkék voltunk arra, hogy a rég nem látott rokonok is hazalátogattak más országokból, csak azért, hogy részt vehessenek a rendezvényünkön, Már a tavalyi Fesztivált is sikeresnek mondhattuk, de idén még többen ellátogattak ide és a műsor is színvonalasabb volt. Közösen dolgoztak a helyi emberek kis csoportokban. Voltak, akik a terepet rendezték szabad idejükben, voltak, akik szilvát gyűjtöttek, és voltak, akik a gyerekeket tanították be különböző színpadi produkciók előadására. Mások plakátokat ragasztgattak és meghívókat hordoztak. A helyi polgármester is meglepődött a soha nem látott összefogáson. Bár alapvetően barátságban, egymást tisztelve élnek itt az emberek, a programnak köszönhetően még szorosabb kapcsolat alakult ki az emberek között, sőt generációk között is. Minden ember büszke volt a környék szilvatermésére, hiszen ez a gyümölcs egy igen nagy kincs itt.
Mindenképpen szeretnénk megrendezni jövőre is a Marosjárai Szilvafőző Fesztivált, mert igen nagy sikere volt idén is, Egyre több szponzort tudunk majd bevonni, sőt az önkéntesek is szívesen részt vennének a jövő évi rendezvényen is, valamint további 8-10 fő jelezte, hogy szívesen segítené a jövőben a munkánkat.
Számítanak ránk a testvértelepülésünkön élő emberek, ők maguk is szervezik a programokat, már néhány jó ötletet meg is fogalmaztak a jövőre nézve, igen lelkesek a lakók és a környező településen élők (idősebbek és fiatalok egyaránt). Minden erőnkkel azon leszünk, hogy 2015-ben is sikerüljön egy hasonló kulturális rendezvényt szerveznünk a járai lakosok örömére. Természetesen a Demecserből kiutazók is felejthetetlen élményekkel térhettek haza.
A Szivárvány Egyesület munkáját egész évben segítik az önkéntesek. Van, aki szinte minden rendezvényünkön segítséget nyújt, Egyre több fiatal önkéntessel büszkélkedhetünk, reméljük, hogy a következő években is ilyen szorgos emberekkel dolgozhatunk majd együtt a Szilvafőző Fesztiválon és egyéb, kisebb volumenű rendezvényeinken is.
A Szivárvány Közművelődési és Szabadidős Egyesület életében a II. Marosjárai Szilvafőző Fesztivál az eddigi legnagyobb volumenű program, amit kizárólag saját szervezésben hozhatott létre. Igen sok munkát igényelt a szervezés és a lebonyolítás is, Nagy segítségünkre voltak a programban részt vevő önkéntesek és a vállalkozó szellemű marosjárai lakosok, akik időt és energiát nem sajnálva dolgoztak velünk együtt egy közös sikerért. Ez a program nagy mértékben hozzájárult a két település közötti együttműködéshez, az emberek jó kapcsolataihoz és a kulturális fejlődéshez.
Legfontosabb eredményeink közé sorolható a közel 2000 ember kulturális szórakoztatása, 12 önkéntes foglalkoztatása és nem utolsó sorban a testvértelepülési kapcsolat erősítése.
Egyik tagunk így látta a programot saját szemszögéből: “Nagyon jól éreztem magam Marosjárán. Színes programokkal és nagy-nagy szeretettel vártak minket Erdélyben. Járában az egész műsor alatt, késő estig a helyi és környékbeli szereplő táncosok nem öltöztek át, büszkék voltak magukra, hogy ilyen szép ruhákban járhatnak. Ünnepnek tekintették a rendezvényt, népviseletben ünnepeltek.
Ilyen szeretettel sehol nem fogadtak még, minden utcaszakaszon süteménnyel és italokkal vártak minket.
A demecseri káposztás napon a járaiak székelykáposztát főztek, s bár 90 főzőcsapatnál is volt választék az ételekben, hosszú sorban vártak az erdélyi ételre. Saját ízlésük szerint főztek, olyan fűszereket használtak, amiket mi Magyarországon nem. Olyan jól táncolják a Cigánytáncot, hogy mi is megirigyeltük tőlük.”

A II. Marosjárai Szilvafőző Fesztiválunk célja és eredménye teljes mértékben megfelelt a pályázatban tervezetteknek.

Képek